50 éve, 1971. november 21-én hunyt el Ugray György, a tehetséges, sokoldalú és termékeny óbudai szobrász- és képzőművész, aki modern kori polihisztorként számos műfajban kipróbálta magát.

Az erdélyi születésű, eredetileg asztalos végzettségű Ugray György 1926-ban költözött Magyarországra. Az Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányait követően tehetségére korán felfigyelt a művészi szakma, 1938-tól már a Műcsarnok tárlatain rendszeresen kiállító és jegyzett művész volt. A római Collegium Hungaricum ösztöndíja során olyan mesterműveket alkotott, mint a Flóra, a Primavera, vagy a Piéta. Komoly szakmai és egzisztenciális sikerekkel a háta mögött 1943-ban tért vissza Magyarországra, családjával Óbudán telepedve le, ám pályája nem tudott kiteljesedni. A II. világháborús hadifogságból hazatérve szobrászati kivitelezőként vállalt munkát a Képzőművészeti Alap Kivitelező Vállalatánál.

Saját műalkotásai közül jellemzően történelmi alakjait megformáló művei valósulhattak meg: Czabán Samu (1959), Gyógyítás (1966), Frankel Leó, Dózsa fametszetsorozat (1968), illetve allegorikus alkotásai: Piéta (1940), Olvasó öregasszony (1959), Óbuda (1967), Első anyaság (1969).

Ugray György – bár a római iskola harmadik generációs művészeként mind az olasz, mind a magyar művészet nagy reménységének tartották – nemesi származása és értelmiségi családja miatt a kommunizmus évtizedei alatt a magyar szobrászművészetben nem tudta elfoglalni az őt megillető helyét, életművének kanonizációja az utókor restanciája.

Az Óbudai Múzeum négy bronzalkotás bemutatásával tiszteleg a művész előtt halálának 50. évfordulóján: Fekvő nő lepellel (1960), Háború és Béke (1965), Fekvő nő tükörrel (1960).

Az alkotások 2021. november 22-től 2022. február 16-ig voltak láthatóak.