Az óbudai Fő téren sétálva, a tér északnyugati sarkán Harrer Pál szobra állít meg minket. Kutas László szobrászművész 2010-ben felavatott alkotása a városrész első polgármesterének állít emléket, akinek tevékeny része volt abban, hogy 147 évvel ezelőtt, 1873. november 17-én egyesülhetett Pest, Buda és Óbuda.

 

A Harrer család az 1738-1739-ben tomboló pestisjárványt követő években érkezett Óbudára. A család – hasonlóan az óbudai szőlőművesek többségéhez – elég szűkösen tengette napjait, élte az óbudai braunhaxlerek jellegzetes életét. Harrer Pál 1829. október 18-án, születése közben megsérült bal kézzel jött a világra. Mivel sérülése eleve alkalmatlanná tette a gazdálkodásra, így világossá vált, hogy az ifjú számára a hivatalnoki pálya maradt a legjobb lehetőség. Az elemi iskola elvégezése után előbb az esztergomi, majd a budai gimnáziumban tanult.

Családja időközben „vagyonbukott” lett, amelynek következtében nagyon nehéz körülmények közt éltek, Pál gyalog járt Óbudáról Budára, délutánonként pedig magántanítványokat vállalt, hogy be tudja fejezni az iskolát.

Harrer Pál gyermekkora a forradalommal párhuzamosan ért véget: 1848-ban, egy Óbudán meghirdetett írnoki állás elnyerésével elkezdődött önálló, felnőtt élete, amelyet saját szavaival tömören így üdvözölt: „Az ország hajnala az enyém is volt.”.

Az írnoki pozíciót követő években előbb jegyző lett, majd 1872. november 10-én megválasztották Óbuda első polgármesterévé. E tisztséget 1873 novemberéig, a főváros megalakulásáig töltötte be. Ebben az évben polgármesterként Harrer egyértelműen a városegyesítés előmunkálataival foglalkozott, arra fordítva energiáit és tapasztalatait, hogy lehetőségeinek korlátait figyelembe véve, Óbuda számára minél előnyösebb határozatokat, intézkedéseket, terveket foganatosítson. Többek közt ennek köszönhető, hogy az óbudai lakosok a főváros megalakulását követően is megtarthatták saját adóterheiket és nem lettek a sokkal súlyosabb budai vagy pesti adók megfizetésére kötelezve.

Budapest létrejötte után Harrer Pál több, központi pozíciót felajánló felkérést visszautasítva a III. kerületi elöljáróság jegyzője lett, így közvetlen kapcsolatban maradt Óbudával. Krónikus betegsége miatt pályafutását az 1880-as évek közepén kénytelen volt befejezni, majd az évtized második felében családjával a Budai várban lévő lakásába költözött. Annak ellenére, hogy ekkor már lemondott a városi tisztségeiről, a különböző óbudai bizottságoknak tagja maradt. Munkáját, a közügyek és közszolgálat terén kifejtett tevékenységét 1885-ben állami kitüntetéssel ismerték el. Emlékét – szobrán kívül – utca és általános iskola neve is őrzi Óbudán.

 

 

Viszket Zoltán, történész-muzeológus

 

Fotók: Óbudai Múzeum Fotótár, Adattár