
(Kassák: Advent)
Az első karácsonyfát az 1820-as évek végén állították Pest-Budán. A karácsonyfa-állítás szokását a családiasság és az otthonosság kultusza jellemezte.
A karácsony ünneplésében, legalábbis a városi felső és középrétegek körében az ünnep legfontosabb helyszínévé az otthon vált, fő tartalmává pedig a családi együttlét.
A családokban nem hiányozhatott a fa alól a könyv: a kiadók ilyenkor többoldalas újsághirdetésekben kínálták a postán megrendelhető mesekönyveket, az ifjúsági regényeket és ismeretterjesztő munkákat, a felnőtteknek pedig a klasszikusok díszkiadásait.
Az új időszaki kiállításunkban jelenlévő írók közül többen a gyerekek számára is írtak. A foglalkozás keretében megismerkedünk a polgári karácsonyozás és ajándékozás szokásaival, majd az óbudai írók gyerekmeséivel és verseivel, amelyek az Adventhez kapcsolódnak. A művekből kiválasztott karaktereknek egy közös otthont teremtünk, ami egy általunk írt versben kap helyet, amit mi magunk illusztrálunk is.
A program során játékos kalandozásunknak a „Játék a városban” és az egykori óbudai írókat bemutató „Közös otthon – saját érzés” című kiállításaink adnak teret.
A foglalkozás előre egyeztetett időpontban, 2023.december 1-20. között, munkanapokon, iskolás csoportok számára igényelhető.
Ajánlott korosztály: 7-12 évesek
Időtartama: 60 perc
Helyszín: Óbudai Múzeum, 1033 Budapest, Fő tér 1. (bejárat a Szentlélek tér felől)
Kapcsolat: pasti.katalin@obudaimuzeum.hu
(A foglalkozásra a regisztrációt javasolt két héttel előtte egyeztetni.)