
Január 22-e a magyar kultúra napja. Ez alkalomból igazi örömhírrel érkezünk. Megjelent Közös otthon, saját érzés – Óbudai írók, írók Óbudán című időszaki kiállításunk katalógusa!
A kötet az Óbudai Múzeum megalapításának 50. évfordulóján, a Budapest150 emlékév részeként megnyílt időszaki kiállításához kapcsolódik, jelentősége azonban túlmutat egy katalógusén, a kiállítás megtekintése nélkül is élvezhető és értelmezhető.
Óbudai kötődésű írók, költők életén és munkásságán keresztül mutatja be az otthonhoz való viszonyulást, és bő száz esztendőt átfogóan enged bepillantást Óbuda változó településképébe. A 28 – ismert vagy épp elfeledett – művészt öt egységbe sorolva ismerjük meg. Az „Átutazók”, az „Otthonra találók”, a „Gyermekkori érzelmek és emlékek”, a „Beköltözők” és a „Sors és kötődés” címszavak kötik össze a bennük szereplő alkotókat és a velük azonosulni tudó olvasókat.
A kötet szerkesztője Horváth Péter, az Óbudai Múzeum Gönczi Ferenc-díjas történész-muzeológusa, a múzeum számos korábbi kiadványának is szerzője és szerkesztője. Ő maga is szívvel-lélekkel óbudai, empátiával fordul az alkotók és az olvasók felé egyaránt, érti és érzi Óbuda színeváltozásait.
A kötetben szereplő írókat és Óbudát általánosságban bemutató bevezető után kapunk egy térképet a művészek lakhelyeiről, valamint egy idővonalat, melyet átböngészve a kortárs kapcsolatok is kirajzolódnak az olvasó előtt.
Az egyes fejezetek színekkel jól elkülönítve, a kiállításból ismerős, a témára reflektáló kortárs street art alkotásokkal illusztrálva, egységes felépítésben mutatják be az írókat. A portré mellett az otthonnak – vagy annak helyének – a fotóját is láthatjuk, rövid leírás után pedig megismerkedhetünk az alkotó Óbudához fűződő viszonyával is, ami korántsem minden esetben pozitív. Versek, idézetek és néhol fényképek tarkítják a művészek bemutatását. Egy-egy fejezet pont olyan mennyiségben tartalmaz információt, ami felgyorsult világunkban még egyszerre befogadható. Így lesz a könyv alkalmas arra, hogy gyakran le-levegyük a polcról, belelapozzunk, és megismerjük egy-egy újabb író általunk talán eddig kevésbé ismert arcát.
A könyvben szereplő alkotók:
Csukás István
Demény Ottó
Esterházy Péter
Féja Géza
Galsai Pongrác
Gelléri Andor Endre
Göncz Árpád
Gyimesi László
Halász Gábor
Hollós Korvin Lajos
Kassák Lajos
Kerényi Grácia
Kiss Károly
Krúdy Gyula
Lakatos Menyhért
Megyesi Gusztáv
Móra István
Móra László
Nagy László
Orbán Ottó
Peterdi Pál
Szécsi Margit
Szomory Dezső
Tamkó Sirató Károly
Toldalagi Pál
Varannai Aurél
Veres Péter
Itt át is pörgetheted velünk a katalógust: https://youtube.com/shorts/GrkjlqDj86Q
225 oldal
A kiadvány az Óbudai Múzeum recepcióján kapható!
Ára: 13.000 Ft