E heti óbudai írónk Halász Gábor (1901-1945).

Kiemelkedő magyar irodalomtörténész, író, kritikus. Édesapja révén óbudai családba született. Gyermekkorától rendkívül sokat olvasott, folyamatosan bővítette tudását. Az érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója volt, ahol magyar-francia szakon diplomázott.

 

Az Országos Széchényi Könyvtár dolgozója lett, ahol fokozatosan emelkedett a ranglétrán és a Muzeális Gyűjtemények vezetőjévé nevezték ki. 1926-tól folyamatosan publikált, főleg a Nyugat és a Magyar Csillag c. folyóiratokban jelentek meg írásai. Kora legnagyobb irodalmi kritikusának tartották, amely mögött hatalmas szellemi tudás állt. Humanista szemléletű írásaiban hangsúlyos szerep jutott az ész és az értelem fontosságának, amelyek meghatározhatják egy adott mű helyét az irodalom világában.

 

A II. világháború kirobbanásával – zsidó származása miatt – mindennapi megélhetése is veszélybe került. Szegényesen élt óbudai lakásában. 1944-ben újra behívták munkaszolgálatra Nyugat-Magyarországra. A balfi munkatárborban érte a halál, rab- és sorstársával és barátjával, Szerb Antallal együtt.

 

1915-től a Selmeci utcában lakott, egy szoba-konyhás lakásban, szerény körülmények között. 1935-ben írta a Vázlat Óbudáról c. esszéjét, amelyben egy igényes, precíz és alapos író mutatja be szeretett lakóhelyét. Innen vonult be 1944-ben munkaszolgálatra, ahonnan már nem tért haza.

 

„…a méltóságos Buda, szárnyaló Pest mellett Óbuda csak a hamupipőke szerepét játszhatta…”

 

Szöveg és grafika: Horváth Péter, történész-muzeológus