Bejegyzések

November 1-én, Mindenszentek napján zárva vagyunk. November 2-án, szombaton a megszokott nyitvatartással, és – mint minden hónap első szombatján – ingyenes belépéssel várjuk önöket újra.
Novemberi MúzeumSzombatunk az Óbudai Múzeum pincéjében látható kiállításban a mai Fő téren állt két középkori templom történetét mutatja be. Felszín alá vezető programunk során látogatóink nem csupán az egykori Szűz Mária és Szent Péter templom történetét ismerhetik meg,
A babaház és berendezése pontosan leképezte a felnőttek tárgyi kultúráját. Nem volt ez másként a konyhában sem: a lakáskultúra és technológiai változások nyomot hagytak a játéktűzhelyeken, bútorokon, eszközökön is.
A vetítéssel és porcelánbemutatóval egybekötött előadáson a látogatók képet kaphatnak arról, hogy Hüttl Tivadar több mint 100 éve alapított óbudai porcelángyárából milyen fantasztikus szépségű étkészletek kerültek a főúri és a polgári családok asztalára is.
Az idei Múzeumok Őszi Fesztiválja a gasztronómia jegyében telik. A Közös otthon, saját érzés - Óbudai írók, írók Óbudán időszaki kiállításunkban szereplő alkotók közül is többekről ismert gasztronómiához való vonzódásuk. Mit tudhatunk róluk?
Szíves figyelmükbe ajánljuk az Óbudai Múzeum múzeumpedagógusa által kidolgozott foglalkozás útmutatót „Játék a városban” című állandó kiállításunkhoz kapcsolódóan, az óvodás  korosztály számára. A dokumentum a kiállítás önálló megtekintéséhez és feldolgozásához ad módszertani segédletet.
Az időszaki kiállításunkban megjelenő írók közül többen gyerekek számára is írtak. A foglalkozáson megismerkedünk a polgári karácsonyozás és ajándékozás szokásaival, majd az óbudai írók meséivel és verseivel. A művekből kiválasztott karaktereknek egy képeslap illusztrációjaként közös
Szeptember 15-én lenne 83 éves Albert Flórián. Születésnapja alkalmából, előtte tisztelgő kiállításunkhoz kapcsolódó játékot hirdetünk. Gyere el, nézd meg Albert Flórián, A legenda. Labdarúgó, családapa, barát. című kiállításunkat, teszteld a tudásodat és próbálj szerencsét!
A foglalkozáson megismerkedünk a "Közös otthon, saját érzés - Óbudai írók, írók Óbudán" című időszaki kiállítással, valamint a kiállítás tematikájában rejlő művészeti műfajokkal: a street arttal, az illusztrációval, a kreatív írással.
Betöltés..
Az oldal sütiket és egyéb nyomkövető technológiákat alkalmaz, hogy javítsa a böngészési élményét, azzal hogy személyre szabott tartalmakat és célzott hirdetéseket jelenít meg, és elemzi a weboldalunk forgalmát, hogy megtudjuk honnan érkeztek a látogatóink. Adatvédelmi szabályzat megtekintése