A kiállítás 2019. november 19. és 2021. március 14. között volt látogatható. Tegyen sétát a kiállításban virtuális tárlatvezetéseink révén!
A 2-3 perces villám-tárlatvezetések során három óbudai művészegyéniség pályaképe bontakozik ki: Lazetzky Rezső festőművész lírai akvarelljei, Lazetzky Stella grafikusművész részletgazdag képeslapjai, valamint Bán István textilművész figurális és absztrakt falikárpitjai tárják fel Óbuda művészéletének egy eddig ismeretlen szeletét.
B. Lazetzky Stella grafikusművész
2019. november 19-én nyílt meg az Óbudai Múzeum új időszaki kiállítása, amely egy újabb hiánypótló és egyedülálló tárlat.
Az intézmény egyik fő küldetésének jegyében Óbuda egyik prominens és művészetük által is jelentőssé váló családjának állít emléket és emeli be őket a Közösség, örökség elnevezésű, értékmentő muzeológiai program keretébe. A kiállítás a 19. században Sziléziából Óbudára érkező Lazetzky család történetét mutatja be: hogyan asszimilálódtak, Lazetzky Márton miként indította el építőmesterként a vállalkozását, amelynek segítségével egzisztenciájuk és társadalmi szerepük megszilárdult és megnövekedett, illetve később gyermeke, Lazetzky Rezső és unokája, Lazetzky Stella hogyan léphettek művészeti pályára. A tárlaton bemutatott család története végül Bán István textilművész személyével gazdagodott, aki 1953-ban vette el feleségül Stellát.
Az a művészet, amely önmagában képes kifejlődni és létezni mindig hordozza az adott korszellemet és társadalmi gondolkodást, valamint talajt is adhat az elméleti, esztétikai és művészeti diskurzusnak. Korlenyomat és kortükör is egyben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a jelen alkotók foglakozása és életpályája.
1900 körül Lazetzky Márton építőmesteri műhelyt alapított, egyszerű, letisztult, földszintes kőépületeket építtetett az óbudai Föld utcában. Fia, Rezső már az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola díszítőfestő szakán sajátította el az akkor másodrangú festészeti technikának tartott akvarellt és vált kiváló tájképfestővé. Kisméretű, klasszikus ízlést, hagyományos akadémista szemléletet tükröző képei mellett, megtalálhatóak az 1920-1930-as évek metafizikus hangulatot tükröző, elmélyedő lélek-tájképei is. Bár jegyzett és rendszeresen kiállító művész volt, egzisztenciájának megteremtéséhez már igen fiatalon, 23 évesen gyakorlati pályára kellett lépnie. Művészi tehetségét, rajz-és festészeti tudását az óbudai Textilfestőgyárban mintarajzolóként kamatoztatta, ahol évtizedekkel később osztályvezető lett. Megélhetését tehát alkalmazott művészeti felkészültségét integrálva biztosította, míg individuális alkotóként festészetét szabadon gyakorolhatta.
Lazetzky Rezső lánya, Lazetzky Stella diplomás grafikusként és rajztanárként a szocializmusban megalapított művészeti vállalatok egyikének, a Képcsarnok Vállalatnak kezdett el dolgozni. Magyarországon az 1970-es évektől magas presztizzsel felruházott és nívós művészi színvonalat képviselő képeslapok és gyermek kifestő könyvek – a plakátművészet és a tervezőgrafika mellett – az alkalmazott művészetek egyik legkedveltebb műfaját jelentették egészen a rendszerváltásig. Egy individuális alkotó, grafikus számára ebben az időszakban ez a fajta illusztrációs megrendelés jelentette a megfelelő kreativitást nyújtó munkát és egyben a biztos megélhetést.
Hasonló mondható el az Iparművészeti Főiskolán textilművészként végzett Bán István munkásságáról is, amely pályakép több szempontból is tükrözi az államosítás utáni művészeti és ipari viszonyokat. A fiatal művész az igen drága, ezért luxuscikknek számító klasszikus, francia selyemgobelin szövés technikája mellett – felismerve a hazai piac szükségleteit – kreatív alkotóként elkészítette a grand art puritánabb változatát, a kisebb méretű, kevésbé reprezentatív, ám nagyon szép juta kárpitokat.
Az 1930-1940-es évektől a belsőépítészeti iskolai és főiskolai stúdiumok a gyári termelés mellett az egyéni kézműves munka fontosságát is hangsúlyozták, valamint egységesen gondolkoztak a térről. Legyen szó szállodáról, fogadócsarnokról vagy egy kávéház enteriörjéről az épület köve, a berendezési tárgyak, (lámpák, bútorok), valamint a díszítőelemek egymással párbeszédet folytatva, egységesen kerültek elgondolásra. Az 1960-as évek végétől a lakáskultúra kiállításai ezt az elgondolást, és vele együtt a falikárpit szerepét még erősebbé tették. A magyar és a nemzetközi kiállítások, biennálék lehetőséget nyújtottak az európai porondon történő, ipari-művészi megmérettetésre, így vált lehetővé, hogy Bán István textilművészként, immár pusztán alkotásaiból megélhessen, mi több, komoly szakmai sikerekre is szert tegyen.
A kiállításban három művész, három korszak és pályakép bontakozik ki, amely a maga szempontjából és önnön kontextusában is egyedülálló. Lazetzky Rezső festőművész és gyári textilmintarajzoló, lánya B. Lazetkzy Stella grafikusművész és férje Bán István textilművész; mindhárman szabad alkotóművészként, nagy tehetséggel és inspirációval alkottak életük végéig.
