„A látogató az első” – interjú Király Ádámmal, az Óbudai Múzeum teremőrével

Király Ádám 2013 óta dolgozik az Óbudai Múzeumban teremőrként, bár a múzeummal már korábban, 2010-ben megismerkedett, amikor egy hónapig szintén itt teremőrködött. Piliscsabán él, de gyerekkorától 21 éves koráig Óbudán, azon belül is Békásmegyeren nevelkedett. 2007 és 2011 között szerzett diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának történelem szakán. Munkája során a múzeum számos sikeres időszakának aktív részese volt.

Régóta dolgozol az Óbudai Múzeumban teremőrként. Emlékszel még az első napodra? Milyen érzés volt?

Igen, elég régóta dolgozom itt, szinte hihetetlen, mintha csak tegnap történt volna, hogy 2010-ben ide kerültem, akkor még csak egy hónapra, hogy helyettesítsem egy régi kolléganőmet, Gálné Gabikát. Eleinte furcsa volt, meg kellett szoknom mindent, de a kollégáim rengeteget segítettek a beilleszkedésben. Amikor 2013-ban „másodszor is visszatértem”, már pontosan tudtam, mi a dolgom, csak fel kellett elevenítenem a régi reflexeimet.

A teremőrökről sokaknak az az elképzelése él, hogy csak ülnek, és „ok nélkül” szólnak rá a látogatókra. Pedig ez a munka jóval összetettebb, mint amilyennek kívülről tűnik. El tudnád oszlatni ezt a téveszmét? Mi az, amit az emberek nem látnak bele ebbe a munkába?

A látogatókban néha valóban az a kép alakul ki, hogy a teremőr csak üldögél és figyel, esetleg fegyelmez, pedig ez a munkának csak egy szelete. Ha egy látogató kérdez, vagy szeretne tájékozódni valamiről, az a dolgom, hogy a legjobb tudásom szerint válaszoljak, legyen szó akár egy kiállításról, akár egy műtárgyról. Ez általában nem jelent gondot, hiszen jól ismerem a kiállításainkat, és a történelmi tudásomra is támaszkodhatok. De, ha valakit nem történelmi kérdés foglalkoztat – mondjuk, hogy hol lehet a környéken jót enni –, abban is szívesen segítek a gasztronómiai helyismeretemmel.

Mi jelenti a legnagyobb kihívást a teremőri munkában?

Ez nehéz kérdés… talán a folyamatos figyelem: hogy minden a helyén legyen, minden működjön, és a látogató a lehető legpozitívabb élménnyel távozzon a kiállításainkból. Amit az előző pontnál kifelejtettem, az interaktív elemek fel- és lekapcsolása is a feladataim közé tartozik, hiszen ezek segítik, hogy a látogatók közelebb kerüljenek a múzeumunkhoz.

Melyik az a kiállítás vagy műtárgy a múzeumban, amihez a legjobban kötődsz?

Sok ilyen van, de kettőt emelnék ki. Az egyik a helytörténeti kiállításban látható „Marktgang zu Alt-Ofen – Tilalmas az otsmány beszéd” feliratú tábla, amely egykor a Tavasz utcai piac előterében állt. Részben azért választottam, mert néha nekem is kell egy kicsit „fegyelmeznem” egy-egy gyerekcsoportot, részben mert egyszerűen vicces. A másik kedvencem a játékkiállításban látható Schenk-vár, sokat játszottam a Playmobil magyar utánzatával, de a német eredeti is megvolt otthon. Kevesen tudják, hogy a Playmobil-figuráknak mozgatható a kézfeje, a Schenk-figuráké viszont nem.

Van olyan emlékezetes vagy vicces történeted, vagy éppen valami kellemetlen emlék egy látogatóval, ami a mai napig eszedbe jut?

Az elmúlt tizenhárom évben rengeteg jó élményem volt, talán a legszebb a Goldberger kiállítás megnyitója, ami egy igazán európai színvonalú tárlat lett. De ha valami igazán személyeset mondanék: sok látogatónak segítettem már eligazodni a „Goli” 4. termében, az úgynevezett „sötét szobánál”, ahol néha eltévednek, pedig mindig elmondjuk nekik, hogy ott folytatódik a kiállítás.

A teremőri munka – főleg a hétvégi beosztások miatt – sok lemondással jár. Mégis, mi az, amiből erőt tudsz meríteni nap mint nap?

Ez igaz, a teremőri munka nem játék és mese, hétvégén is dolgozni kell, hiszen ilyenkor jön a legtöbb látogató a múzeumba. Nekem a családom, a barátnőm és a barátaim adnak erőt, de legalább ennyire fontos a kis közösségünk is a front office-ban, sokszor támogatjuk egymást a nehezebb időszakokban, néha munka után is összeülünk beszélgetni. Ezúton is szeretném megköszönni minden egykori és jelenlegi munkatársamnak a segítséget, a bátorítást, a biztatást, egy csapat vagyunk, és én is csak egy szem vagyok a láncban.

Mit tanultál meg erről a szakmáról, amit korábban nem gondoltál volna?

Azt, hogy nagyon sok türelem kell hozzá, és hogy mindig a látogató az első.

Ha nem teremőrként dolgoznál, mi mást csinálnál szívesen?

Történésznek tanultam, szóval ez sem áll távol tőlem, szeretek olvasni, és ha időm engedi, szívesen forgatok történeti szakkönyveket. A másik terület, amiben szívesen kipróbálnám magam, az érmekereskedés vagy a falerisztikai szakértői munka, hiszen magam is falerisztikai gyűjtő vagyok, azaz kitüntetéseket gyűjtök. A kitüntetéstan a numizmatika egyik ága.

Szerinted miért jó az Óbudai Múzeumban dolgozni?

Erre egyszerű a válaszom: a történelem szeretete és persze a kiváló kollégáim miatt.  Szeretem Óbudát, erősen kötődőm ehhez a városrészhez.